FÜLES

Eldőlt Eszenyi Enikő sorsa!

Tar­lós Ist­ván pol­gár­mes­ter nyi­lat­ko­zott a Víg­szín­ház igaz­ga­tó­já­nak jö­vő­jé­ről.
címkék:
  • Szerző: Ripost

„Ezek után már akkor se küldenénk el” – ezt Tarlós István mondta az ATV Híradó riporterének arra kérdésre reagálva, hogy meneszti-e Eszenyi Enikőt.

A Vígszínház igazgatójáról péntek reggel láttak napvilágot olyan hírek, miszerint belebukhat a Marton László-botrányba. A színház főrendezőjéről október elején derült ki, hogy korábban több kolléganőjét zaklatta szexuálisan.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Marton végül felmondott a Vígszínházban. Az ügy kirobbanásakor Eszenyi úgy nyilatkozott, hogy fogalma sem volt arról, mi folyik a színházában.

A Bors úgy tudta, a Vígszínház igazgatói székében – többen, a Fővárosi Közgyűlésben is – Rudolf Pétert látnák szívesen. A színész azonban megdöbbent, amikor ezzel a kérdéssel felhívták. 

Az ATV megkereste az ügyben a főpolgármestert. Tarlós István határozottan cáfolta, hogy Eszenyi menesztése napirenden volna.

„Tekintettel arra, hogy ebben egyedül én dönthetek, nyugodjanak meg, és ne határozzák meg nekem az újságírók, hogy kiket küldjünk el, és kiket ne. Őszintén megmondom, ha egyáltalán foglalkoztam volna azzal a gondolattal, hogy Eszenyi Enikőt elküldjük, ezek után már akkor se küldenénk el.”

Eközben a címlapon
címkék: