Létrehozva: 2018.06.20.

Elcsalták az 5 éves kislányt Nagybányán, borzalom, amit műveltek vele

Megerõszakolták, majd brutális kegyetlenséggel megölték az 5 éves kislányt, szörnyû részletek derültek ki!

Az 5 éves Estera ebéd után elment játszani otthonról Nagybányán. Azt mondta szüleinek, hogy a közelben lévő üzem gazdátlan épületeihez megy, ahol korábban is többször is játszott már más gyerekekkel. Április 30-i eltűnését 19 óra körül észlelte a családja, és a testvérei indultak a keresésére. A kislányra éjfél előtt találtak rá a romos épületek között.

A gyermek félmeztelen volt, több sérülés is látható volt a testén. A kriminológusok szerint a kislányt megerőszakolta, kínozta, majd megölte a tettes. Fején egy hatalmas ütésnyom volt, ez okozhatta a halálát. 

A behatolás felszíni volt, és az aktust nem követte ejakuláció. Ellenkező esetben a kislány nemi szerve súlyosabb sérüléseket szenvedett volna

– fogalmazott a neve elhallgatását kérő nyomozó a libertatea.ro portálnak. 

Egy másik szálon is folynak a nyomozások. Jelenleg összevetik gyanúsítotti körből gyűjtött több száz DNS-mintát a gyilkosság helyszínén és az Estera testén talált DNS-mintákkal.

A nyomozók szerint a tettes eredeti szándéka „csak” a nemi erőszak lehetett, gyilkosságra csak azután vetemedett, hogy a kislány segítség után kiáltott. Ekkor felkapta a keze ügyében levő első tárgyat - egy téglát - és azzal oltotta ki Estera életét.

A nemi erőszakot túlélte volna, a halálos ütést viszont már nem

– tették hozzá.

Úgy tudják, hogy mogyorós csokoládéval csalogatta a félreeső helyre. 

A gyilkosság után három nappal letartóztattak egypár órára egy 14 fiút - aki egy hete belefulladt a Láposba - az üggyel kapcsolatban, viszont a DNS-vizsgálatok minden kétséget kizáróan felmentették a gyanú alól, ezért kihallgatása után szabadon bocsátották.

A nagybányai gyilkossági szakértők erősítéseket is kaptak a brutális gyilkosság elkövetőjének kézre kerítésébe, de több mint másfél hónap után sem sikerült kézre keríteni a gyilkost.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-