Létrehozva: 2017.11.23.

Elborzadtak a halászok: újabb testrésze kerülhetett elő a meggyilkolt újságírónak

Feje és lábai után, megtalálhatták Kim Wall egy újabb testrészét.

Egy emberi kart halásztak ki a tengerből kedden, egy kilométerre attól a helytől, ahol korábban előkerült a vízből Kim Wall feje és lába.

A svéd újságírónő augusztus 10-én tűnt el nyomtalanul, holttestének első darabjaira a Koppenhágától 50 kilométerre délre fekvő Koge-öbölben bukkantak.

Az újabb testrész DNS-azonosítása még nem történt meg - ez hetekbe is beletelhet -, de valószínűnek tűnik, hogy az újságírónő bal karja került elő, mivel ugyanolyan fém nehezékeket találtak rajta, mint amilyenekkel a többi testrészét süllyesztették a tenger mélyére. A hiányzó jobb kar keresését folytatják.

A gyilkossággal a házilag barkácsolt búvárhajó tulajdonosát, a rakétakonstruktőrként is ismert dán feltalálót, Peter Madsent gyanúsítják, aki eleinte mindent tagadott.

Azt már elismerte, hogy ő darabolta fel és dobta a tengerbe a nőt, de azt állítja, hogy az áldozat balesetben halt meg, ezt viszont a külsérelmi nyomok nem támasztják alá. Kim Wall azért szállt fel Madsen tengeralattjárójára, hogy riportot készítsen a különc feltalálóval. A gyilkosság lehetséges indítéka egyelőre nem ismert.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút