Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.01.15.

Elborzadt az anyuka, szörnyű látvány fogadta, amikor kinyitotta a fagyasztót

Csak pár percre maradtak egyedül a gyerekek, amikor nyomuk veszett. Nem sokkal késõbb tragédia történt.

Három kisgyermek holttestét találták meg egy ház udvarán hagyott fagyasztóládában Floridában.Az egyéves, négyéves és hatéves gyerekek kint játszottak az udvaron, és akkor másztak be az egyébként nem működő fagyasztóba, amikor a rájuk vigyázó nő bement a házba. Csakhogy amikor kijött, nem találta a gyerekeket - írja az Independent.

Ezután a nő bement a házba, és felébresztett egy másik nőt, akivel aztán együtt kezdték keresni a kicsiket. Amikor a fagyasztóládában megtalálták a gyerekeket, már nem lélegeztek. Õk is és az orvosok is megpróbálták újraéleszteni a kicsiket, de nem jártak sikerrel.

A fagyasztóra utólag egy pántot szereltek, hogy le lehessen lakatolni. A hatóságok szerint ez lecsapódott, miután bemásztak a gyerekek, és megakadályozta, hogy ki tudják nyitni belülről az ajtót.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány