Létrehozva: 2016.08.16.

Elaludtak a rablás helyszínén a béna betörők

A két fiatal bûnözõ a rablás helyszínén parkoló, zsákmánnyal teli kocsiban merült mély álomba.

Két 17 éves fiú valószínűleg a világ legrosszabb betörői közé tartozik, ugyanis egészen addig a lopás helyszínén maradtak, míg a rendőrök rájuk nem találtak.

A fiúk a kaliforniai Wintonban, egy építkezésről loptak réz kábeleket és egyéb tárgyakat. Felpakolták a kocsijukat, majd beszálltak az autóba és marihuánát szívtak, ezután pedig elaludtak. Egy arra járó rendőr vette észre őket.

A rendőr szerint erősen érezni lehetett a kocsiból kiáramló marihuánafüstöt. Azt mondta, a két fiú olyan mélyen aludt, hogy neki kellett őket felébresztenie.

A két bódult elkövetőt letartóztatták. Úgy tudni, bandatagok mindketten, és fegyver is volt náluk, amit még márciusban loptak - írja a Yahoo News.

A rendőr szerint nem túl gyakori, de előfordult már, hogy a tettesek a bűntény helyszínén elaludtak részegen vagy bedrogozva.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre