KÜLFÖLD

Ela­ludt a sofőr ve­ze­tés köz­ben, ször­nyű tra­gé­dia lett a vége

Az au­tó­pá­lyán tör­tént a ka­ram­bol. Az autó az előtte ha­ladó von­tató pót­ko­csi­já­nak, majd a sáv­el­vá­lasztó be­ton­csík­nak üt­kö­zött neki.

Két személy meghalt a balesetben, egy pedig súlyosan megsérült.

A baleset csütörtök reggel történt Erdélyben, a Szászsebes és Szászváros közötti szakaszán az A1-es autópályának.

EZT OLVASTAD MÁR?

A helyi Maszol azt írja, hogy a baleset azért következett be, mert a személygépkocsi 54 éves sofőrje elaludt vezetés közben.

A sofőr mellett és a hátsó ülésen üllő személy azonnal életét vesztette, utóbbi kirepült az autó szélvédőjén. A sofőr súlyosan megsérült.

A kamion vezetője megúszta sérülés nélkül.

A személygépkocsi sofőrje mellett ülő, illetve a hátsó ülésen utazó személy a helyszínen életét vesztette. Utóbbi az ütközés erejétől kirepült az autó szélvédőjén. A sofőr súlyosan megsérült. A kamion vezetőjének az ijedtségen kívül nem esett baja. A rendőrség az áldozatok kilétéről egyelőre nem közölt információkat. - a Maszol.ro portálrólA személygépkocsi sofőrje mellett ülő, illetve a hátsó ülésen utazó személy a helyszínen életét vesztette. Utóbbi az ütközés erejétől kirepült az autó szélvédőjén. A sofőr súlyosan megsérült. A kamion vezetőjének az ijedtségen kívül nem esett baja. A rendőrség az áldozatok kilétéről egyelőre nem közölt információkat. - a Maszol.ro portálról