MEDICINA

Előbb 20, majd 10 percre halt meg a nő, utána 5 hétre kómába esett

Elütötte egy te­her­autó, két­szer élesz­tet­ték újra és 29 mű­té­ten esett át. Bá­mu­la­tos fel­épü­lé­sé­hez el­ké­pesztő belső ereje ás aka­rata is se­gí­tette, újab­ban tri­at­lon ver­se­nye­ken indul.
  • Szerző: ripost

"Folyton azt éreztem, hogy úgy ég a testem, mintha tűzben lennék, és állandóan szomjas vagyok. Kérnék egy pohár vizet, de nem tudok megszólalni" - így emlékszik vissza élet-halál küzdelmére a Connecticutban élő Colleen Kelly Alexander, aki most Köszönetnyilvánítás című könyvében meséli el a majdnem tragikus végű balesetét. Két újraélesztésen és 29 műtéten esett át, úgy érzi, újraszületett, és ma már triatlon versenyeken indul.

Mesterséges kómában

Colleen K Alexander (@ckellyalexander) által megosztott bejegyzés,

Az eset több mint hét éve, 2007 október 3-án történt. Colleen munkából tartott hazafelé, és épp át akart menni az úton, ám egy hirtelen kanyarodó teherautó elütötte. A sofőr azzal magyarázta a történteket, hogy a magas fülkéből nem látta a nőt. Az akkor 42 éves Collen olyan súlyosan megsérült és annyi vért veszített, hogy a mentőben újra kellett éleszteni. Aztán sokkos állapotba került, és a kórházban ismét újraélesztésre volt szükség, majd életmentő műtétek sokasága következett. Összesen huszonkilecszer operálták meg, és öt hétig tartották kómában a felépülés érdekében.

Rémes volt, ahogy ketyegett az óra, ma is emlékszem...

"Az emberek azt hiszik, hogy ha valaki kómában van, teljesen öntudatlan, semmit sem érez, nem lát, nem hall. De ez nem így van. Iszonyú fájdalmakat éreztem, de nem tudtam jelezni. Hallottam a férjem, a szüleim hangját, éreztem, hogy fogják a kezem, és ez nagyon jó érzés volt. A legjobban egy ketyegő óra hangjára emlékszem, ami valószínűleg a kórterem falán lógott. Ez nagyon zavart, a fejem is fájt rettenetesen" - írja könyvében a csodával határos módon életben maradt nő.

A családom tartott életben!

A nő férje, Sean azt gondolta, amikor értesítették a balesetről, hogy feleségének csak a lába tört el. Amikor megtudta, hogy sokkal nagyobb a baj, teljesen összetört. Attól a pillanattól el nem mozdult Colleen mellől, és amíg kómában tartották, végig bent aludt a kórteremben. "Napközben a szüleim voltak velem. Anyám fogta a kezem és halkan beszélt, de nem emlékszem, mit mondott. Ma már azt hiszem, az ő szeretetük és gondoskodásuk hozott vissza az életbe" - mondja Colleen, aki rendkívüli hálát érez mindenért.

A mozgás mindenre gyógyír!

Colleen életének jelentős részét a sport, a mozgás tölti ki. Már az utolsó műtét után szép lassan elkezdett edzeni. Mióta felépült, túl van 50 versenyen és 40 triatlon futáson - nem is eredménytelenül.

Eközben a címlapon

Le a kalappal, fantasztikus erő, élni akarás és szeretet!

.