Létrehozva: 2017.11.05.

Élő adásban mutatta meg ágaskodó férfiasságát a műsorvezető

Kiderült az is, hogy szexuálisan zaklatta az egyik munkatársát. A csatorna viszont nem tett semmit.

A BBC műsorvezetője, Chris Evans állítólag két évig minden nap zaklatta az egyik munkatársát, a csatorna mégsem tett semmit.

A Top Gear 51 éves műsorvezetője le akart feküdni a nővel, aki ezt határozottan elutasította. A férfi azonban nem fogadta el a nemleges választ, és fogdosta, tapogatta, a mellét simogatta a nőnek. A nő végül feljelentette.

Ekkor derült ki az is, hogy a műsorvezető a 90-es években élő adásban mutogatta meredő hímtagját.

A rendőrség végül ejtette az ügyet, nem találtak elég bizonyítékot a tévés ellen.

Többen is bírálják a BBC-t, hogy a jelenlegi metoo-kampány hatására sem ragadja meg az alkalmat, hogy tegyen valamit Evans ügyében. A BBC szóvivője azonban azt mondta: olyan régen történt eseményekről van szó, amelyekre sem bizonyítékot, sem szemtanút nem talált senki. Ráadásul a cselekmény - ha egyáltalán megtörtént - abból az időből származik, amikor Evans még nem dolgozott a csatornánál.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell