Létrehozva: 2018.12.08.

Élő adás Párizsból, a mai tüntetésekről!

A város több pontján megjelentek a négykerék-meghajtású, 13 tonnás páncélautók is, amelyek egyszerre 13 csendõrt tudnak szállítani és képesek arra, hogy barikádokat, utcai akadályokat semmisítsenek meg.

Elkezdődött a sárga mellényesek által “negyedik felvonásnak” nevezett tüntetés Párizsban, amelyről nemrég élő adást kezdett az RT francia szerkesztősége. Ebbe /alább/ a nap során bármikor beletekinthetnek.

A kormány minden eddiginél több, 8000 rendőrt küldött a párizsi utcákra és a Champs-Élyséesen, a Haussmann sugárúton és a Concorde téren elfoglalták helyüket a négykerék-meghajtású, 13 tonnás páncélautók is, amelyek egyszerre 13 csendőrt tudnak szállítani és képesek arra, hogy barikádokat, utcai akadályokat semmisítsenek meg.

A csendőrség hivatalos lapjában megjelent információ szerint a harckocsik bevetésére kizárólag a miniszterelnök vagy a párizsi prefektus parancsára kerülhet sor, abban az esetben, ha más
megoldás már nem lenne a tömeg feloszlatására
– írta az Origo. A Diadalívet is nagy erőkkel védik a kivezényelt rendőrök.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat