Létrehozva: 2016.08.16.

Egyszerűen hihetetlen! 60 évesen kezdett diétázni, és bombanő lett

A fogyás királynõjeként emlegetik ezt a nõt. És meg is érdemli ezt a kitüntetõ címet.

Szerző Ripost

A kaliforniai Diane Naylor egy tévéműsor kedvéért kezdett el fogyókúrázni. Pontosabban ez adta meg számára azt a végső motivációt, melynek hála egészen elképesztő sikert ért el. Diane ugyanis 60 évesen vágott bele a diétába, méghozzá fantasztikus eredménnyel: 170 kilójából 80 kilónak inthetett búcsút, persze ehhez  kemény akaraterő és odafigyelés kellett.

Mint elmondta, akkor határozta el magát, amikor nézte a tévét, és egy sorozat aktuális epizódjában egy kórboncnok a munkája kapcsán azt mondta, senki ne hagyja, hogy hamarabb fogyjon el az élete, mint ahogyan az álmai. Ez volt tehát a fordulópont, ekkor vett jelentős fordulatot Diane élete.

Azóta csatlakozott egy nonprofit szervezethez is, mely segíti a fogyni vágyókat, ezen kívül egy megtisztelő elismerésként megkapta a 2015 Nemzetközi Diéta-Királynője címet is.

Sokat figyel arra, hogy rendszeresen sétáljon. Minden nap legalább 10 ezer lépést tesz meg, tányérjára pedig főleg halak és zöldségek kerülnek. Elköszönt tehát sok dologtól, ami korábban mindennapos volt: a gyorséttermi ételektől, a nassoktól és a lustaságtól. Ezzel együtt azonban testsúlyának felétől is. 60 évesen ilyen eredményt elérni egyenesen meseszerű! Ehhez tényleg csak gratulálni lehet.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

ripost.hu

3 csillagjegy, akiknek most nagyon kerülniük kell a konfliktusokat

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

DIÉTA

"64 éves vagyok, de évtizedekkel fiatalabbnak nézek ki!” - elárulta egyszerű trükkjét a nő

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!