Létrehozva: 2019.05.16.

Egyszarvúnak öltözött, félmeztelen politikusnő képe terjed a neten

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy unikornis... Egészen biztos, hogy sok mese kezdõdik ezzel, de ami most hétvégén történt Németországban, az inkább a rémálmokat idézi...

Egy Stuttgart közeli német kisvárosban a hétvégén megnyitottak egy vándor virágkiállítást, amelynek október közepéig a helyi Remstal nevű, 78 kilométer hosszú folyó mentén található városok adnak majd otthont. A megnyitón mind a 16 házigazda város polgármestere megjelent, akik a településükre jellemző állattal képviseltették magukat. Így került képbe a 60 ezer lakosú Schwabisch Gmünd, amelynek a címerében egy unikornis látható. Adott volt tehát, hogy a német kisváros vezetője egy egyszarvúval érkezik az eseményre.

A kivitelezés azonban hagyott némi kivetnivalót maga után, mivel a történtek óta hatalmas a felháborodás.

A félmeztelen politikus esete a méhecskének öltözött gyerekekkel

A virágkiállításon volt, aki kacsának öltözött, de akadt lúd és kakas is. A legnagyobb figyelmet azonban Schwabisch Gmünd városi tanácsának egyik női politikusa kapta. A kommunista gyökerekkel rendelkező Die Linke párt képviselője ugyanis valóban egyszarvúnak öltözött, a jelmez helyett azonban a testfestést választotta. Így sikerült olyan remek képeket összehozni, hogy míg méhecskének öltözött gyerekek szaladgáltak a színpadon, addig a félmeztelen unikornis pózolt a fotósoknak. A szinte hihetetlen képsorokon több szülő is kiakadt, és felháborítónak nevezték, hogy egy csupasz mellel kiálló politikusnő került egy képre a gyermekeikkel. A közösségi oldalakon is szinte futótűzként terjedtek a mémek, kommentek és egyéb bejegyzések.

Sokan ízléstelennek nevezték  Cynthia Schneider ötletét, sőt olyan is volt, aki a leszbikusságát nyíltan vállaló politikusnőt eltiltaná a további közszerepléstől.

Egy közös szelfi a zöldpárti miniszterelnökkel

 A sajtó információi szerint az alapötlet Schwabisch Gmünd kereszténydemokrata polgármesterétől származik, aki még a mai napig sem érti a felháborodást. Szerinte a csupasz bőrt nem kell azonnal a szexualitással összekapcsolni. Különösen bizarr kép lett az is, amikor a megnyitón megjelenő zöldpárti tartományi miniszterelnök előtt dobta le a kabátját Cynthia Schneider, megmutatva testi adottságait.

Az egyszarvúnak maszkírozott asszony azzal védekezett, hogy az egész olyan volt, mintha bikinit viselt volna, így szerinte ami történt, hisztériakeltés a közelgő európai parlamenti választás előtt.

Egy biztos, Németországban most mindenki a virágkiállításról beszél, így feltehetően nem lesz panasz az érdeklődök számára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kínos dolog történt a Házasság első látásra bombázójával - videó

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

mandiner.hu

A brüsszeli polgármester is úton van a NatCon-ra (VIDEÓ)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Gyermekükért mentek az oviba a szülők, sosem értek oda

KÜLFÖLD

Nyitvatartási időt vezettek be az iskolai WC-ben, csak a szünetben használható a klotyó

KÜLFÖLD

„Az egyik tanár akart lenni, a másik orvos” - szörnyű buszbalesetben halt meg 3 iskolás lány

KÜLFÖLD

Egy pillanat alatt megtörtént a baj, barátai mellett állt le a fiatal szíve