Létrehozva: 2019.01.10.

Egyre több a panasz a fővárosban erre az elviselhetetlen zajra

Sok fõvárosi kerületben jelent problémát a le- és felszálló gépek zaja, már nem csak az agglomerációban: Zuglóból, Kõbányáról és Angyalföldrõl is özönlenek a panaszok. A repülési útvonalakat tavaly augusztusban változtatták meg, de most, a csendesebb téli hajnalokon különösen zavaró a dübörgés.

„Elviselhetetlen a repülők zaja tavaly nyár óta, akkor változtattak a repülők útirányán” – fakadt ki lapunknak Szabó Mátyás. – „Éjjel-nappal megy a ricsaj, néha már a falat kaparom , főleg mikor éjjel a repülő fülsüketítő zajára riadok. Nem gondoltam, hogy a Bosnyák tér környékén fogok panaszkodni a repülőzajra, nem ezért költöztem ide évekkel ezelőtt” – folytatta lapunknak Mátyás.

Ahogy azt a %Ripost% már megírta, augusztus 16-án változtattak a ferihegyi felszállási és leszállási útirányokon. Több fővárosi kerületet és az agglomerációban levő településeket is negatívan érintette akkor a változtatás. A X. kerületi Polgármesteri Hivatalba például tömegesen érkeznek a panaszos megkeresések, a hivatal tájékoztatása szerint aláírást is gyűjtenek a kerület lakosai. De az agglomerációban is van probléma, Péteri lakossága már felemelte szavát, és tárgyalásokba kezdenek a változtatásért felelős HungaroControllal.

A fővárosban azonban egyre több az elégedetlenkedő, főleg Zuglóban, Kőbányán, Kispesten, és Angyalföldön. A legtöbben a zajra panaszkodnak, ám vannak olyanok is, akik az egészségügyi problémákra, sőt az ingatlan eladási problémákra is felhívták a figyelmet. Komáromi László, az egyik XVII. kerületi egyesület alelnöke több problémára is rávilágított:

„Számos egészségügyi problémát okoznak az erre szálló gépek. De nem csak a zaj miatt, hanem a kibocsájtott káros anyagok miatt. Emellett az ingatlanok is tönkre mehetnek. Repedések a házakon és lehulló tetőcserepek, csak, hogy a legszembetűnőbbeket mondjam” – magyarázta a %Ripost%-nak a rákosmentei férfi.

Persze az útvonalak áthelyezésének nyertesei is vannak, hiszen a HungaroControl tervezői, mint még nyáron a %Ripost%-nak megírták, igyekeztek optimalizálni a zajszennyezés elosztását, így vannak olyan környékek, ahol eddig zaj volt, most pedig nincs.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

vg.hu

Toplista: egy ötfős csoport mindent visz a magyar tőzsdén, fasorban sincsenek az állampapírok

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

Az 5 legjobb cukkinifasírt, ha a húsos ételeket nem kívánod

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-