Létrehozva: 2016.03.23.

Egyre érdekesebb részletek derülnek ki Lajcsi hazaköltözéséről!

Rengeteg az ellentmondás a mulatós király hazatérésével kapcsolatban, hiszen szinte mindenki mást állít. Most azonban egy újabb sokatmondó információ látott napvilágot, ami számos új kérdést vet fel.

Galambos Lajos Mexikóban próbálja rendbe tenni lelkivilágát, hiszen a börtönben töltött napokat nehezen tudja feldolgozni. Még családját is magára hagyta külföldön "gyógyulása" érdekében, sőt testvére szerint még egy pszichológus segítségét is kérte ebben a nehéz időszakban.

Nyaralása viszont nagyon jól sikerült, olyannyira, hogy talán nem is tér haza egyhamar a mulatós király. A Bors információ szerint azonban gyerekeit várják az iskolában, így még az is elképzelhető, hogy Lajcsi egyedül marad a közép-amerikai országban. Korábban ugyanis többször azt nyilatkozta, hogy a jövőben egy zarándokútra készül.

A gyerekek osztálytársaitól tudjuk, hogy nem iratkoztak ki a suliból, vagyis nemsokára hazatérnek. Az persze kérdés, hogy ide jönnek-e vissza. Ez a felújítás, ami bent folyik, nagyon úgy néz ki, mintha az új tulajnak készülne, nagyon nagy átala­kítások vannak, nem csak egy sima tisztasági festésről beszélünk

- utalt arra az egyik szomszéd, hogy az eladásra kínált mocsai birtokon jó ideje tartanak a munkálatok.

"Lázasan dolgoznak, a nemzeti ünnepen is ment a flexelés, aminek nem örültek a környéken lakók, hiszen a csendet szerettük volna élvezni. Nagy átalakítás lehet, mert régóta megy a munka, és nagyon sok szerszámot és anyagot hordanak be. A faluban azt pletykálják, hogy Lajcsi már el is adta a házat, ezért a nagy sürgés-forgás itt" - jelentette ki az egyik falubeli, akinek mondandója szöges ellentétben áll Lajcsi öccsének korábbi kijelentésével.

Egyre több tehát a kérdés Lagzi Lajcsi körül, melyekre minden bizonnyal csak a trombitaművész hazaérkezése után kaphatunk kielégítő választ.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin