Létrehozva: 2018.07.19.

Egynyári kapcsolat? Rajta múlik Hosszú Katinka sikere

Hosszú Katinka egykori edzõjével, Dave Salóval készül az augusztus 3-án rajtoló glasgow-i úszó Európa-bajnokságra.

Az Iron Lady és az amerikai tréner korábban négy éven át dolgoztak együtt, de viharos véget ért a kapcsolatuk. A %RIPOST% összeszedte a legfontosabb kérdéseket Hosszú kapcsán az Eb előtt.

Hol készül Hosszú Katinka?

Menedzsmentjének tájékoztatása szerint az úszó Los Angelesben készül az Eb-re, ismét az amerikai Dave Salóval dolgozik együtt.

Kicsoda Dave Salo?

Az amerikai tréner korábban 2008-tól 2012-ig irányította Hosszú felkészülését. Az Iron Lady vele nyerte pályafutása első vb-aranyérmét még 2009-ben, ám a londoni olimpiát követően elváltak útjaik.

Miért vált külön 2012-ben Dave Salo és Hosszú Katinka között?

Hosszú Katinkának rosszul sikerült a 2012-es olimpia, amely után Dave Salo állítólag azt mondta, jobb lenne, ha Hosszú befejezné az úszást, és nyitna egy szépségszalont. Ezt követően éveken keresztül szinte nem is köszöntek egymásnak, ezalatt Shane Tusup irányította Hosszú felkészülését. Salo nemrégiben bocsánatot kért Katinkától, ha megbántotta volna. Július 14-én bejelentették, hogy az Eb végéig dolgoznak együtt.

Hány számban indul az Eb-n?

A magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya öt versenyszámban nevezte be Hosszú Katinkát. Sós Csaba hozzátette, lehet, hogy végül ötnél több, vagy éppen kevesebb számban indul a háromszoros olimpiai bajnok, akinek legkésőbb július 24-ig kell döntenie erről.

Mikor versenyez az Eb-n Hosszú Katinka?

Glasgowban augusztus 3 és 9 között rendezik meg az úszó versenyeket. Habár az Iron Lady még nem döntött arról, hogy melyik számokban indul, jó eséllyel hét napon át lesz érdekelt a viadalon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

A Szeretet angyala vigyáz ránk március 26. és 30. között

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt