SZTÁRDZSÚSZ

Egy időre elhagyja férjét Vajna Timi

A párnál minden rendben van, de Timi elfoglaltsága miatt idén nem terveznek közös nyaralást. Õsszel pedig fogja magát az ifjú feleség és átteszi székhelyét a tengerentúlra.
  • Szerző: Buster

Vajna Timire sűrű időszak vár, hiszen gőzerővel folynak a Miss Universe szépségverseny előkészületei. Éppen ezért szeptemberig biztosan nem lazíthat férjével. Akkor azonban elutazik, sőt beiratkozott egy nyelviskolába is…

"Idén nem tervezünk nyaralást Andyvel, mert rengeteg munka vár rám a Miss Universe augusztus 27.-ei döntőéjig. Már folynak a válogatások, és szerencsére rengeteg szép lány jelentkezett már eddig is.

Most tévéshow-kba járok, hogy megfigyeljem a színpadképeket és a színpadtechnikákat, ellessek néhány szakmai trükköt

- mesélte a %%-nak Timi a Ksimenők szombati döntőjén, amelyen azt is elárulta, mit tervez az év hátralévő részére.

"Ha vége a versenynek, elutazom Amerikába, hiszen a zöldkártya miatt meg van szabva, hogy egy évben mennyi időt kell kint töltenem. Ott nyaralok majd, és beiratkozom egy nyelviskolába is, amelyben heti hat napban csiszolom majd a nyelvtudásomat. És szeretnék belevágni a hajbizniszbe is, és ehhez is kint szeretnék tapasztalatokat és ötleteket gyűjteni”- árulta el Vajna Timi.