Létrehozva: 2016.07.24.

Egy anya drámája! Kétszer is elvesztette gyermekét

Az orvosok gyakorlatilag születése pillanatában lemondtak Szintiáról, õ harcolt és harcol már tíz éve. Segíts, hogy a kislány élhessen!

Evelina a házát is eladta, hogy legyen pénze kislányának biztosítani a 24 órás felügyeletet, melyre a gyakori epilepsziás rohamai miatt szüksége van, majd kupakgyűjtésbe kezdett, amiket pénzé tudott tenni. Az édesanya még egy drága külföldi kezelés árát is összeszedte, de most fogytán az ereje és segítségre szorul.

Kétszer halt meg a karjaimban, azt mondták, menthetetlen, de meg se fordult a fejemben, hogy lemondjak róla

"Amit lehet, megteszünk a párommal, ám egyre kevesebb a kupak, a fejlesztőiskolában nyári szünet van, így rettegünk, hogy rohamosan visszaesik Szinti fejlődése. Havi 150 ezer forint körül mozog a fejlesztés költsége. Ha kimaradnak alkalmak, netán hetek, félünk, hogy kárba vész, amit eddig elértünk” – mondja szomorúan az édesanya, aki egy kéréssel fordult a lap olvasóihoz.

Kérünk bárkit, aki tud, segítsen kupakokkal, bármelyik háztartási, műanyag jó. A legnagyobb segítség az lenne, ha össze tudnák szedni, és többet egyben elhozni, hogy úgy lehessen beváltani

- mondta Evelina, akinek elérhetőségéről a napilap szerkesztőségében lehet érdeklődni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-