Létrehozva: 2018.10.19.

Egerszegi Krisztina pótanyukaként segíti az új magyar úszósztárt

Turi György edzõ mesélt az ország kedvenceinek különleges kapcsolatáról.

Késely Ajna három gyorsúszó számban (800, majd 200 és 400 méteres távon) nyert ifjúsági olimpiai bajnoki címet Buenos Airesben. A 17 éves szupertehetség az olimpia.hu-nak elárulta: azért a triplázás volt a célja, mert példaképe, Egerszegi Krisztina is három aranyat szerzett anno 1992-ben, Barcelonában - igaz, ő a "felnőtt" olimpián. Mindkettejük edzője, Turi György mesélt a közelmúlt és a jelen, illetve a közeljövő klasszisának különleges kapcsolatáról.

„Ajna talán négy éves lehetett, amikor Egerszegi Krisztina észrevette, 'kiszúrta', azóta egy

bensőséges kapcsolat van közöttük, mondhatnám azt: pótanyukája.

Nagyon finoman, nagyon diszkréten állandóan ott van mellette. Szakmailag soha nem beszél bele a dolgokba, de lelki tanácsokkal ellátja. Mindig-mindig buzdítja, bátorítja, ha sikerei vannak, akkor dicséri, ha mélypontjai vannak, akkor megpróbálja onnan kilökdösni. Annyira jó kapcsolatot tartanak, hogy ténylegesen igazi példaképe a Krisztina Ajnának"

– mondta Turi György.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Ajna Késely (@keselyajna) által megosztott bejegyzés,

A Kőbánya mesteredzője többek között elárulta: nehéz volt a korábbi korosztályos és felnőtt világversenyek után újra formába hozni a magyar úszót, három hónapon belül harmadszor. Ebben is nagy segítségére volt hajdani tanítványa.

Krisztina sugározta neki a lelki pluszt.

„Nem szabad úgy nézni – sokan elragadtatják magukat –, hogy Késely Ajna az új Egerszegi Krisztina. Egerszegi Krisztina egyszer volt, és nem lesz többet. Száz évben egy ilyen, ha születik."

Nagyon nagy potenciál van Ajnában, és nagyon jó úton halad. De nagyon kell vigyázni, hogy erről az útról senki és semmi ne tudja letéríteni. A szirénhangokkal nagyon vigyázni kell!

"Ajna nagyon tehetséges, nagyon jó alany, nagyon jó lelkű és nagyon jó a családi háttere is, de nem szabad nagy terhet tenni rá. Legyen boldog, kiegyensúlyozott, és mellette legyen eredményes is"

– tette hozzá Turi György.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Súlyosan megsérült az Újpest focistája, véget ért a szezonja

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

life.hu

Vásároljunk tudatosan, jó tojást! Eláruljuk, milyen szempontok alapján válasszunk

mandiner.hu

Az ukrán külügyminiszter nemes egyszerűséggel megzsarolta az Egyesült Államokat

metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

mandiner.hu

Schiffer: Nem csodálkoznék, ha Magyar Péter tündöklését Nagy Ervin miniszterelnök-jelöltsége követné

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

KIAJOBB

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

KIAJOBB

Oda Szoboszlai nagy álma? Újabb fronton bukott el a Liverpool

KIAJOBB

Szoboszlait nem kímélik a szurkolók; felismered a magyar sztársportolót?