Létrehozva: 2016.02.24.

Ebédelni ment, de vitte a kasszát is a dohánybolti eladó! Most körözik!

Megunhatta a napi robotot az a dohánybolti eladó, aki kirámolta az üzlet széfjét, és a kassza tartalmát is magával vitte. Fõnökének csak annyit mondott telefonon, hogy kiugrik ebédelni. Azóta sem látták!

Nehezen indulhatott annak a dohánybolti alkalmazottnak a hete, aki 2016. február 22-én, hétfőn már délben megelégelte az unalmas ácsorgást a pult mögött. A Budapest IX., Boráros téri dohányboltban összepakolta a széf tartalmát, a kasszát is kiürítette, majd lelépett.

Főnökének csak annyit mondott telefonon, hogy elmegy ebédelni. Néhány óra múlva a tulaj gyanút fogott, mert nem érte el az alkalmazottat. Amikor elment a boltba szétnézni, akkor szembesült a rablással. Mintegy félmillió forintot vitt magával az alkalmazott!

A rendőrség elfogatóparancsot adott ki sikkasztás miatt Kovácsné Micskei Anna 35 éves budapesti lakos ellen.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06 (1) 455-4800/49-140 telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06 (80) 555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

life.hu

Kiss Ramóna és testvére, Debóra: "Amikor én megkomolyodtam, ő akkor őrült meg"

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi

NÍNÓ

Súlyos baleset történt az M0-son: óriási a torlódás