Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.02.20.

Dzsudzsák újra játszott, de nem lehet túl boldog

Némi elõrelépés a szélsõ ügyében. Jó és rossz hír egyben: ha vízválasztónak tûnt a Fenerbahce elleni meccs, nem lettünk sokkal okosabbak.

A kezdő tizenegyében hét légióssal állt ki a Bursaspor az éllovas Fenerbahce ellen – de Dzsudzsák Balázs és egy másik, sokat támadott játékos, Tom De Sutter így is csak a kispadra került.

A keretből is kikerült Miroslav Stoch mellett ők azok, akik a török kiscsapatnak a legtöbb pénzébe kerülnek, eddig mégis csalódást okoztak. Olyannyira, hogy a helyi sajtó szinte már el is passzolta őket Kínába vagy Katarba – amit aztán Dzsudzsák menedzsere a %RIPOST% megkeresésére elsőként cáfolt.

Szélsőnk jövője szempontjából előzetesen vízválasztónak ígérkezett a Fener elleni meccs. A bizakodó, elszánt fogadkozások ide vagy oda (Dzsudzsák részéről is), valóban nem sok jót jelez, hogy a magyar válogatott csapatkapitányát a sztárklub ellen is mellőzte az edzője.

Igaz, a Basaksehir elleni 3-3-mal, majd a Genclerbirligi elleni 0-2-vel ellentétben, Balázs most legalább csereként kapott bő félórányi játéklehetőséget. Érdemben nem tudott sokat segíteni a csapatán a 0-0-ra végződött meccsen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Ezzel a három csodálatos épülettel ünnepeljük a műemlékvédelmi világnapot

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval