Létrehozva: 2018.09.21.

Dzsudzsák őszinte vallomása, ezért választotta az arabokat

A focista levelet írt a szurkolóknak, azt mondja, õ mindent megtett Európáért.

Több hónapos hallgatás után végre megtörte a csendet Dzsudzsák Balázs, és őszintén írt nyári klubkereséséről. A Nemzeti Sporthoz eljuttatott levelében beszámolt arról, milyen okok vezettek oda, hogy az araboknál maradt és az al-Ittihad Kalba együttesében folytatja pályafutását.

A középpályás a levélben kiemelte, a válogatott a legfontosabb a számára.

"Szükségét éreztem, hogy karrierem végéhez közeledve még egyszer megmutathassam Nektek – akik szeretnek, és azoknak is, akik már kételkedtek képességeimben –, hogy érek még valamit, ezen a szinten is. Feltett szándékom volt, hogy vagy egy magasan jegyzett bajnokságba, vagy egy olyan klubba igazoljak, amelynek a nemzetközi porondon is vannak ambíciói. A nyár hosszú volt, és én türelmesen vártam a megfelelő ajánlatra, de legnagyobb bánatomra nem kaptam ilyet"

- írta Dzsudzsák, aki kitért az anyagiakra is.

"Mivel a pénz velem kapcsolatban régen is, most is központi téma, egy dolgot fontos tisztázni. Amikor a fejembe vettem, hogy visszatérek, tisztában voltam vele, hogy az eddigi bérem töredékét kereshetem meg Európában. Ezért kész is voltam a kompromisszumra, mert tudtam, hogy ezért nekem is áldozatot kell hozni.Szívemhez közeli és szép befejezése lett volna a karrieremnek a holland élvonal, de sajnos ez sem jött össze, mert az érdeklődők között nem volt olyan klub, amelyikkel egyezett volna az ambíciónk."

Dzsudzsák kiemelte, tudja, hogy klub nélkül esélye sincs válogatott szereplésre, ezért is érezte úgy, hogy meg kell kötnie az üzletet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval