Létrehozva: 2017.12.05.

Női terroristák miatt fújtak riadót Németországban

Az Iszlám Állam terrorszervezet egyre kisebb területre szorul vissza Szíriában és Irakban. A német alkotmányvédelmi hivatal vezetõje arra figyelmeztet, hogy nemcsak a visszatérõ férfiakat, hanem a nõket és a gyerekeket is megfigyelés alatt kell tartaniuk.

A német hivatal vezetője, Hans-Georg Maassen úgy fogalmazott egy interjúban, hogy a korábban az Iszlám Állam pártján harcoló dzsihadisták hazatérési hulláma nem indult meg, egyelőre csak nők, serdülők és gyermekek kezdtek el visszaszállingózni. E mögött elsősorban az állhat, hogy az egyre keményebb harcoktól szeretnék megvédeni a terroristák a családtagjaikat, és ezért visszaküldik őket Nyugat-Európába.

A hivatalos statisztikák szerint az elmúlt években 950-nél is több iszlamista indult el Németországból a Közel-Kelet felé, hogy csatlakozzanak a terrorszervezethez.

Az egyharmaduk már haza is tért, őket szinte állandó megfigyelés alatt tartják. A német hatóságok ugyanis egy ideje attól tartanak, hogy a már visszatért, vagy a későbbiekben hazatérő dzsihadisták terrortámadást hajthatnak végre Németországban.

Maassen arról is beszámolt, hogy a német titkosszolgálatnak nem lesz könnyű dolga, ugyanis a gyerekek többségének az agyát átmosták az Iszlám Állam iskoláiban. Az erős szélsőségesség pedig bármikor előhozhatja a gyerekekből is a veszélyes viselkedést. Ugyanez a helyzet a feleségekkel is, hiszen ők is hosszú éveken keresztül hallgatták a radikális iszlám tanításait – írja a Bild.

Idén egyébként rekordot ért el a Németországban élő veszélyes iszlamisták száma. A legóvatosabb becslések szerint is 700-zal több ilyen ember élhet az országban, mint korábban bármikor. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek