Létrehozva: 2017.10.08.

Merkelnek könyörög a dzsihádista feleség

A 31 éves Nadja Ramadan még 2014-ben hagyta Németországot, hogy csatlakozhasson az Iszlám Államhoz. Mostanra azonban rájött, hogy mégiscsak jobb lenne neki Hamburgban, ezért Angela Merkel segítségét kéri.

Nadja férjét és három gyerekét maga mögött hagyva kezdett új életet Szíriában, ahol azonnal férjhez ment egy terroristához, akitől gyerekei születtek. Időközben azonban kiábrándult a szélsőséges iszlám eszmékből, és megszökött Rakkából – jelenleg egy török táborban tartják fogva, gyerekeivel együtt. A nő innen küldött segélykiáltást a német kancellárnak.

Kérem, szükségem van a segítségére. Szeretnék visszamenni Németországba a gyerekeimmel. Segítsen, hogy ezt minél előbb megtehessük. Azt akarom, hogy a gyerekeim normálisan nőjenek fel, óvodába és iskolába járjanak.

Nadja leszögezi a videóban, hogy ő nem veszélyes, soha nem is volt az, mivel fél a fegyverektől. Az Iszlám Államnál töltött évei alatt főzött, olvasta a Koránt és filmeket nézett, állítása szerint soha nem bántott senkit. Ám azt azért hozzáteszi, hogy ezek voltak a legszebb évei, és a terrorszervezetet is csak azért lehet legyőzni, mert nem elég szigorúak a szabályai.

Ha a dzsihádista feleség vissza is térne Németországba, hosszú börtönévek várnának rá. A politikai szakértők szerint ezek a nők naivitásuknak estek áldozatul, és bár a többségük nem harcol, a propagandában részt vesznek, és ez éppen elég ahhoz, hogy az Iszlám Állam új tagokkal erősödjön.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák