Létrehozva: 2017.10.05.

Durva, mi történik, ha éppen orgazmus előtt ezt suttogják a füledbe

Vannak édes mondatok, amik megnövelik a gyönyört. És vannak olyanok, amik bestiálisan meggyilkolják a romantikus estét. Utóbbiakból szedtünk össze egy csokorra valót.

Egyetlen rossz mondat képes az egész estét atomokra robbantani; a kéj elillan, és az a fél, akinek a fülébe suttogták azt a bizonyos mondatot, legszívesebben azonnal felvenné a nyúlcipőt, és hazaszaladna - a legforróbb szexjelenet kellős közepén akár. Ezekből szedtünk össze egy párat.

1. „Inkább utolsó randi" - mondta a pasi, miután szex közben viccesen megjegyeztem , hogy ez a legjobb első randim.  – Andrea, 25

2. „Hihetetlen, hogy két hete nem szexeltünk" – sóhajtott kéjesen a pasim az ágyban. Pedig de. Ezek szerint nem emlékezett rá. – Niki, 22

3. „Hagyjuk abba, túlságosan emlékeztetsz a nővéremre." – Akció közben mondta a csaj, én meg nem tudtam eldönteni, mi rosszabb: hogy szerinte úgy nézek ki, mint egy lány, vagy hogy megvárta ezzel a kijelentéssel, hogy teljesen meztelenek legyünk. – Joe, 30

4. „Megtennéd, hogy nem nézel rám? Éppen próbálok koncentrálni.”  – Mindezt abban a pillanatban, amikor már majdnem a csúcson voltam. Ezután persze nem jutottam el oda. – Gillian, 24

5. „Ne vágj már olyan arcot, mint Mr. Bean!" – Barátnőm száján szaladt ki ez a mondat, és annyira szakadni kezdtünk a röhögéstől, hogy képtelenség volt folytatni. – Dan, 30

6. „Főzz kávét, vagy húzz haza a francba!" Egyéjszakás kaland után így ébresztett a nő, miközben kegyetlenül rázta a vállam. Nem volt mit tenni, megfőztem a kávét. – Charlie 29

7. „Cseréljünk helyet, bébi, nagyon nyomod a hasam. Curryt ettem egy órája."A pasi volt alul. Nekem meg egyből lelohadt a lelkesedésem – Ella, 23

8. „Derek" – Suttogta kéjesen a fülembe a pasi. Amivel az a gond, hogy őt hívják így, és fél perce súgtam a fülébe a nevét. Azt hitte vicces. Hát aztán szex nem volt. – Judy, 35

9. „Hol vetted azt a lámpát? – kérdezte a pasi; éppen felül volt, nagyban benne voltunk a dolgokban. – Susan, 21


10. „Te figyelj, jól látom, hogy a kutya odacsinált a szőnyegre?” –  Pedig már majdnem elmentünk mindketten, amikor a csaj kibökte azt a valamit a szőnyegen. – Tony, 24

11. „Csináljuk kutyapózban! Kösd az öved a nyakam köré, és sétáltass körbe a szobában! – Az eszméletlen izgató lenne" – Első közös éjszaka az egyébként álompasival; ekkor kértem meg, hogy menjen inkább haza. – Jessica, 32

12. „Semmi baj. Ne aggódj, megértem. Mással is előfordul." – Szólalt meg a csaj, és a mai napig nem tudom, mi történt: minden tökéletesen ment. Na innentől persze nem.” – Fred, 30

13. „A kukim elégedetten mosolyog benned"  –  Egyéjszakás kalandnak indult, az is maradt, ezen a ponton az életkedvem is elment. – Anita, 36

14. „Ó, Hank!" – Nyögött fel a barátnőm. Hanknek hívnak, ezzel semmi gond nem volt. Csakhogy a bátyát is, aki a kiáltásra benyitott, hogy "Szóltál?" – Hank, 20

15. „Be van kapcsolva ez az izé?" – Markolta meg a szerszámomat a csaj, majd megütögette, és ráfújt, mint egy mikrofonra. Egyből lelankadtam – Jake, 23

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!