Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.02.06.

Durva, mi derült ki az Auchan üzleteiről!

Volt dolgozójuk jelentette fel õket, amiért jogtalanul figyelik meg munkavállalóikat és vásárlóikat. Hatalmas bírságot kaptak, de egyelõre nem látszik a változás.

Egy kirúgott Auchan dolgozó kereste meg lapunkat. A férfi az általa tapasztalt jogellenes magatartás miatt feljelentette a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóságnál (NAIH) egykori munkáltatóját.

A cég azóta hatalmas összegű bírságot is kapott, kiderült ugyanis, hogy valóban törvénytelenül járnak el az áruházláncnál. A férfi helyzetén ez már nem változtat, sérelemdíjat nem kapott, hiába igazolódott az igaza. Most messze családjától, és hat gyermekétől Írországban dolgozik.

„Végül azért rúgtak ki, mert a mellettem ülővel beszéltem két mondatot, egyébként a szabadságunkat egyeztettük. Ezt a munkáltatóm a monitorszoba megfigyelésére elhelyezett kamerafelvételekkel igazolta” – meséli Kovács-Hegedűs Tamás a Ripost-nak. A férfi a családja miatt beleegyezett a közös felmondásba, de úgy döntött, nem hagyja annyiban a dolgot.

Hogy mit leplezett le a hatóság vizsgálata, hol és hány kamerával figyelik meg vevőiket az Auchanban, az a %RIPOST% szerdai számából kiderül!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-