Létrehozva: 2016.07.20.

Durva felvétel: két nő összeverte a Mekiben az eladót, mert várniuk kellett

A két nõ azért esett neki a mekis fiúnak, mert szerintük rossz volt a kiszolgálás. De a fiú sem volt rest, visszavágott nekik.

Két nő kelt ki magából egy amszterdami Mekiben, mert úgy gondolták, túl lassan szolgálták ki őket. A magassarkúban, csini ruhában várakozó nők először csak a szívószálat kezdték a pénztáros felé dobálni, majd bedurvultak. A tálcával és a kivitt hamburgerekkel kezdték el püfölni a srácot, aki először még visszadobta rájuk a cuccokat, majd csak védekezni kezdett.

A bunyóba többen is beszálltak, próbálták visszafogni a magukból kikelt, dühöngő nőket. A fekete ruhás már rávetette magát a pultra is, és úgy kapaszkodott a menekülni akaró mekis fiúba.

Egy másik McDonald’s-alkalmazott próbálta csitítani a nőket, akik azonban annyira bedühödtek, hogy csak a rendőrök tudták lenyugtatni őket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?