Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.06.30.

Durva, ezzel rukkolt elő a Facebook!

A gazdagokat érinti leginkább a legújabb változás.

Szerző Ripost

A Facebook elindította a saját negyedéves magazinját a „Grow”-t.

Leila Woodington, a Facebook marketing osztályának észak-európai vezetője szerint, a lap egyfajta marketing kampány, amely egy jövedelmező vállalkozás kezdetét hivatott beharangozni.

Céljuk nem más, mint: a cégvezetők megnyerése és az ügyfeleik kiszolgálása.

Kiderült az is, hogy évente külön rendezvényt is szerveznek majd olvasóiknak, továbbá online és nyomtatott kurzusokat is tartanak majd. Woodington hangsúlyozta, hogy sem az offline, sem az online eseményekért nem kérnek majd pénzt, hiszen ezek csak marketing kommunikációs csatornák a cégüknek - írja az origo.hu.

Ezzel szemben, úgy tűnik, hogy a Grow teljesen olyan, mint egy hétköznapi magazin – mintsem egy jól kitervelt marketing kampány. A lapnak van főszerkesztője, kreatív igazgatója és a többi pozíció is fellelhető, ami a nyomtatott média világában megszokott.

Nicola Mendelsohn, a Facebook igazgatója a témáról azt mondta:

Semmi meglepő nincs abban, hogy a vállalat elkezd saját újságot nyomtatni, hiszen a légitársaságok ezt már évek óta csinálják.

 

A Grow-ba megjelenő cikkeket és tartalmakat a Facebook marketing csapata fogja koordinálni, a célközönségük pedig az üzleti vezetők lesznek. Tudni kell, hogy számukra a Facebook UK már 3 éve rendez különböző exkluzív rendezvényeket. Így elképzelhető, hogy ezért döntöttek a nyomtatott magazin mellett.

Információk szerint az újság csak egyes „réteg” számára lesz elérhető. A feltétel nem más, mint: szerepelniük kell a Facebook speciális email listáján. Erre pedig úgy lehet felkerülni, hogy részt kell venni egy hivatalos Grow eseményen, ami azt jelenti, hogy egy elit kör számára készül a magazin.

 

A Grow-ban fellelhetőek lesznek, interjúk és részben kiemelt üzletágak köré épülő tartalmak is. Az első kiadás a fiatalos, gazdag hipszterekre épít majd . Szerepel benne a H&M kreatív igazgatója Oscar Olsson, akit az "ezredfordulósokkal suttogónak" is becéznek.

Mark Zuckerberg vállalatát már sokszor érték komoly vádak, miszerint a cég inkább hasonlít már médiavállalatra, mintsem egy tech cégre. Ám ő ezeket cáfolja. A magazin elindítása, azonban még is teljesen másról árulkodik. Ez azért fontos, mert a Facebookot szigorúbb szabályozások sújthatják és nem mindegy, hogy médiavállalatként, vagy tech cégként tekintenek majd rá a törvényhozók.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát