Létrehozva: 2019.03.20.

Durva botrány Veszprém megyében, tanárnőt vert egy pap

A plébános korábban egy kisfiút is megütött. A helyiek azt mondják, inkább elkerülik a templomot.

Nem nyugszanak a kedélyek Somlóvásárhelyen, abban a Veszprém megyei faluban, ahol korábban a helyiek fellázadtak a plébánosuk ellen. Akkor azért tört ki a balhé, mert a pap felpofozott egy kisfiút.A helyiek szerint most egy újabb incidens történt: egy tanárnő állítja, hogy megütötte őt a lelkipásztor. Az asszony, aki a neve elhallgatását kérte, ismerősein keresztül osztotta meg a Blikkel a történetét. Azt mondta, egy vita fajult el, annak a végére tett egy ökölcsapással pontot a plébános. A pedagógus feljelentést tett.

A polgármester, Marton Zsolt szerint a papon kívül még ketten – a tanárnő és az iskolaigazgató – voltak egy helyiségben a történtek idején.

Korábban a lelkész egy kisfiút pofozott fel. Az akkori verésért felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A helyiek azt mondják, az erőszakos pap miatt már inkább a templomot is elkerülik.

A pofozkodással megvádolt plébános rövidre zárta a lap megkeresését: "Nem, nem igaz. Ez így teljesen fals!"

Az ügy kapcsán a rendőrség közölte, hogy feljelentés érkezett hozzájuk könnyű testi sértés és rágalmazás gyanúja miatt. Az ügyet továbbítják az illetékes ügyészségnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin