Létrehozva: 2019.03.10.

Durva átverésre készül az Európai Bizottság

A brüsszeli Európai Bizottság becsapja az európai választókat és a tagállamokat azzal, hogy az ENSZ globális migrációs csomagját kötelezõvé tenné.

Deák Dániel politológus az M1 aktuális csatornán elmondta: decemberben még azzal érveltek, hogy nem lesz kötelező érvényű a globális migrációs csomag. El sem telt három hónap, és az látszik, hogy

bizonyos jogszabályokra hivatkozva, kötelező jelleggel tekintenének az ENSZ globális paktumában megfogalmazott irányelvekre.

A politológus a kiszivárgott dokumentumról azt mondta: az Európai Bizottság Jogi Szolgálata a lisszaboni szerződésre hivatkozik, valamint arra, hogy 2017-ben az európai államok globális megoldást irányoztak elő a migráció problémájára. A megoldásban azonban nem értenek egyet a tagállamok.

A paktumot 9 uniós tagállam nem szavazta meg.

Az M1 aktuális csatorna hírműsorában szombaton elhangzott: a csatorna birtokába jutott 53 pontból álló tanulmány felsorolja, hogy az ENSZ decemberben elfogadott migrációs paktumának pontosan miért és milyen nemzetközi szerződésekre hivatkozva lehetnek a tagállamok számára is kötelező hatásai.

A kész dokumentum leszögezte, hogy

a migrációra az egész világon érvényes és azonos szabályok kell, hogy érvényesek legyenek,

a bevándorlók előtt sehol sem lehet lezárni a határokat, és mindenhol a helyiekkel azonos ellátást kell, hogy kapjanak.

Az Európai Bizottság alattomos próbálkozása újabb bizonyítéka annak, hogy

a magyar kormány felvilágosító plakátkampányának üzenetei az utolsó betűig igazat mondanak, a kampányt támadók pedig szemérmetlenül hazudnak.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

vg.hu

Ezen múlhat az újabb benzinárstop – közölte a KSH a régiós üzemanyagárakat

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

Elsóztad a levest? Ezt az egy trükköt jegyezd meg, mert megmentheted az ételt vele

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja