Létrehozva: 2018.10.19.

Durva, amiket a veronai busztragédia sofőrje állít

A veronai busztragédia áldozatainak szülei nem felejtenek, szeretnének a sofõr szemébe nézni, aki azonban fura dolgokat állít....

Tizenheten vesztették életüket tavaly januárban, amikor a Pizolit Kft. busza egy híd pillérjének csapódott és teljesen kiégett Verona közelében, az A4-es autópályán.

Az olasz ügyészség öt olasz vádlottat nevezett meg az ügyben, és a magyar sofőrt, V. Jánost, aki azóta sem ismeri el a felelősségét. Az elhunyt gyermekek szülei szeretnének a férfi szemébe nézni, ezért sokan kiutaznak a tárgyalásra. Ám attól tartanak, hogy V. János – ahogy eddig is bujkált és próbálta magát kihúzni a felelősség alól – ezúttal sem lesz ott.

"Az egész olasz bírósági ügyet akadályozza. Kapott egy kijelölt olasz védőt, aki sokszor próbálta elérni, de nem sikerült neki, ezért vissza akarja adni az ügyet. A törvények értelmében új védőt kell kirendelni, ami plusz három hónap csúszást jelent" – magyarázza a Borsnak Krizsány László, aki tizenöt éves lányát vesztette el a tragédiában.

A szülők szerint a sofőr próbálja húzni az időt. Nagyon komplikálttá teszi az ügyet, hogy két ország érintett benne.

Felháborító, hogy a bűnös itthon röhög a markában, és megteheti, hogy ne legyen ott

– tette hozzá az apuka.

A lap szerint V. János a lakhelyéhez közeli kocsmába jár és azt hangoztatja, hogy beütötte a fejét, így nem emlékszik semmire. Illetve, hogy beteg, és úgyis meg fog halni néhány éven belül.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin