Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.08.16.

Durva ami a börtönben történt Zsolttal: jelenleg kómában tartják

Egyik rabtársa úgy megverte a pálhalmai börtönben, hogy a férfit jelenleg is mesterséges kómában tartják az orvosok.

Szerző Ripost

T. Zsolt zsarolás miatt került a rácsok mögé: négy évet kapott. A férfi fél éve vonult be abban a reményben, hogy jó magaviselet mellett kicsit több mint két és fél év múlva akár szabadulhat is. Azt pontosan tudta, hogy ennek alapfeltétele, hogy soha semmilyen fegyelemsértést nem követ el.

Több dicséretet is begyűjtött a párom e rövid idő alatt is – kezdte Krisztina – Minden munkára jelentkezett, amire csak lehetősége volt. Félholtra verték a börtönben! Most ott fekszik egy kórházi ágyon magatehetetlenül! Sajnos, egyelőre semmi jóval nem kecsegtetnek: a testvérének két napja azt mondták az orvosok, hogy valószínűleg olyan idegpályák is sérültek, amelyek akár maradandó károsodást okozhatnak – sírta el magát Krisztina.

Az asszony úgy tudja, a férfit hátulról támadta meg egy agresszív rabtársa, aki nagy erejű ütést mért Zsolt fejének jobb felére. Az áldozat sérülései annyira komolyak voltak, hogy a székesfehérvári kórházban egy idegsebész azonnal megműtötte.

A koponyacsontja eltörött, agyi ödéma alakult ki nála. Ahhoz, hogy ez a helyzet javuljon, mesterséges kómában kell egy ideig tartani. Úgy volt, hogy hétfőn felébresztik, de mivel belázasodott, ezt elhalasztották – mondta elkeseredetten Krisztina a Blikknek.

Zsolt és a rabtársa azon veszett össze, hogy melyikük végezzen el egy munkát a műhelyben.

Egyelőre annyit tudunk biztosan, hogy az ügyben a rendőrségi nyomozás folyamatban van. Reményeink szerint az eljárás során kiderül, hogy pontosan mi vezetett oda, hogy Zsolt ilyen komoly és súlyos sérüléseket szenvedett – közölte Krisztina jogi képviselője, dr. Kléber István ügyvéd.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát