Létrehozva: 2017.01.28.

Dundika: "Annácska nem érdemli meg, hogy róla beszéljek"

Kelemen Anna meglepõ kijelentést tett Dundikával kapcsolatban, azonban õ erre nem kívánt reagálni.

Meglepő kijelentést tett Kelemen Anna Várkonyi Andrea FEM3-on futó műsorában, a Micsoda Nők!-ben. A modellt 2005-ben ismerte meg az ország, amikor a Playmate-választáson második helyezett lett. Ezt felidézve a műsorban gúnyosan emlékezett vissza versenytársaira, többek között az akkor első helyezést elnyerő Dundikára.

„A verseny alatt mindig mórikáltam magam a kamera előtt, így elterjedt, hogy én tudok beszélni a többi tíz indulóval ellentétben”

– utalt a csipkelődve riválisaira, többek között Dundikára. 

„Aztán a versenyt Dundika nyerte meg, de valamennyire már engem is megismertek az utcán.”

A %RIPOST% megkereste Majoros Hajnalkát, aki meglepődött Annácska szavain, de elegánsan reagált a lány megjegyzésére.

„Anna még mindig itt tart? Tizenkét év telt el… Beszéljen, amit akar, azt csinál a kis életével, amit csak akar! Semmi közöm Kelemen Annához, nem foglalkozom vele. Foglalkozzon saját magával, engem hagyjon ki ebből!” – fogalmazott Hajni.

Hozzátette, azóta az életük két teljesen különböző úton halad: ő családot alapított, Majkával boldogan nevelik két gyermeküket, Mariánt és Olivért.

„Nagyon szívesen reagálok egy olyan ember mondataira, akiről úgy gondolom, hogy megérdemli, de az említett hölgy nem tartozik ezek közé” – jelentette ki Hajni, aki lezártnak tekinti az ügyet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde