Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.06.15.

Dunai hajóbaleset: Megjutalmazzák a Hableány kiemelőit

Megjutalmazzák azokat, akik részt vettek a május 29-én elsüllyedt Hableány sétahajó és a benne rekedt halottak kiemelésében a Dunából - értesült a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, hogy a jutalmazáskor kiemelten kezelik majd azokat, akik az életüket veszélyeztették a mentés során, azaz a búvárokat és közvetlen felszíni segítőiket.

Az ő hősies helytállásukat a dél-koreai egység parancsnoka és az ázsiai ország budapesti nagykövetsége éppúgy elismerte, mint a magyar állami vezetés és a közvélemény

- fogalmaztak, hozzátéve, hogy 498-an vettek részt a műveletben.

A Magyar Nemzet különböző forrásokból arról értesült, hogy a büntetőeljárással párhuzamosan több kártérítési per is indulhat, amelyek jó eséllyel csak a büntetőügy jogerős lezárása után érnek majd véget.

A dél-koreai turistacsoport útját szervező iroda már az első napokban jelezte kártérítési igényét. Ugyanakkor a külföldi áldozatok hozzátartozói is kártérítésért indítanak majd pereket, a Hableány matrózának és kapitányának rokonai pedig már meg is bíztak ügyvédeket ebből a célból.

A magyar személyzet szempontjából a tragédia jogilag munkahelyi halálos balesetnek minősül, ennek anyagi következményeivel együtt. A lap úgy tudja, hogy az üzemeltető ki is fizeti majd az őt terhelő összeget, ám azt utána ráterheli a büntetőeljárásban elmarasztaltra, illetve a Viking Sigyn üzemeltetőjére.

A Hableány kiemelésében az állami szereplők - Belügyminisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Országos Mentőszolgálat, Műegyetem - mellett civil szervezetek, cégek is részt vettek. Számláikat állami költségvetésből fizetik majd ki, ám ezeket az összegeket vélhetően ugyancsak ráterhelik a felelősre. A becslés szerint többszáz millió forintra rúg a kártérítési igény.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-