Létrehozva: 2019.06.06.

Rossz híreket közölt a katonai búvár: ez a helyzet most a Dunában

Olyan körülmények uralkodnak a folyóban, hogy az ideális idõ töredékét tudják csak a víz alatt tölteni a búvárok.

Tíz-tizenöt percet tudnak a búvárok a víz alatt tölteni a jelenlegi körülmények között a Dunában – közölte Márton Róbert katonai búvár az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

A szakember közölte, optimális körülmények között akár 1,5-2 órát is tud egy ipari búvár a víz alatt dolgozni, de a Duna jelenlegi sodrása és látási viszonyai mellett nem lehet érdemi munkát végezni.

A honvédségnél évente 30-40 búvárt képeznek ki, az alapfelkészítés után katonai, ipari jellegű kiképzést kapnak a búvárok. Ekkor megtapasztalják, milyen nulla látási viszonyok és erős sodrás mellett merülni, és elsajátítják az ön- és társmentést is – ismertette.

Hozzátette, kifejezetten holttest keresésére nem nagyon lehet felkészülni, olyankor inkább a tapasztalat számít – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Fáj Magyar Péternek az igazság, de még inkább, hogy rajta röhögnek - itt vannak a legújabb mémek!

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Meglepő hír érkezett az Ázsia Expresszről

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-