Létrehozva: 2016.03.14.

Dúl a celebháború! Íme, a legdurvább sztárbotrányok!

Napok óta hangos a sajtó Puzsér Róbert és Hajdú Péter vitájától, korábban pedig Vujity Tvrtko alázta meg annyira Berki Krisztiánt, hogy az az állásába került. Íme, az elmúlt idõszak legdurvább celebbotrányai!

Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem bírnak magukkal a hazai hírességek! Van, aki évek óta csatázik a bíróságon egykori szerelmével, míg mások a munkájukat kockáztatva szólnak be celebtársuknak. A %RIPOST% összegyűjtötte azokat a sztárokat, akik nem fogták vissza magukat, ha neki kellett menni valakinek!

Bálint Antónia és volt párja

Az egykori szépségkirálynő évek óta csa­tá­zik a bí­ró­sá­gon exével, aki elvileg több millió fo­rint­tal tar­to­zik neki, miután Toncsi évekkel ezelőtt kihúzta őt a bajból.

Február elején Antónia mosolyogva távozott a bíróságról, akkor ugyanis még úgy tűnt, neki adtak igazat, és végre pont kerül a kínos ügy végére. Volt szerelme azonban nem nyugodott bele a döntésbe, és fellebbezést nyújtott be.

A pereskedésnek tehát még mindig nincs vége, így Toncsi csak remélheti, hogy egy nap viszontlátja kölcsön adott millióit.

Bochkor Gábor kontra duci nők

A népszerű rádiós igencsak magára haragította a hallgatókat, amikor durva megjegyzéssel illette a duci nőket a Music Fm reggeli műsorában.

Kijelentette, hogy szerinte az elhízás egyet jelent az igénytelenséggel, bántó beszólása pedig hatalmas vihart kavart!

Néhány perc alatt felháborodott hallgatók százai telefonáltak be a műsorba, hogy számon kérjék a rádióst, akit egy felszínes pasinak tituláltak. Még egykori párja, Molnár Anikó is rátámadt a beszólása miatt.

Bocsit végül lánya anyja, Várkonyi Andrea vette védelmébe. A szép híradós egy terjedelmes Facebook-posztban próbálta megmagyarázni párja beszólását, ám ezzel csak azt érte el, hogy ő is éles támadások kereszttüzébe került.

Vujity Tvrtko kontra Berki Krisztián

Minden bizonnyal a TV2-től menesztett műsorvezető járt a legrosszabbul azzal, hogy nem tett lakatot a szájára. Tvrtkónak ugyanis az állásába került, hogy élő adásban ment neki az izomagyú fenegyereknek, Berki Krisztiánnak.

Nem elég, hogy felemlegette a showman herevasalását, még a SuperTV2-n futó Édes Életbe is belekötött, ami igencsak kiverte a biztosítékot a csatornánál. A tapasztalt tévést először csak figyelmeztették, majd később fel is mondtak neki.

Berki egyébként szűkszavúan reagált az esetre. Mindössze annyit jelentett ki, hogy legszívesebben felpofozná Tvrtkót.

Puzsér Róbert kontra Hajdú Péter

Az elmúlt napok legdurvább botránya kétségkívül Hajdú és Puzsér nevéhez köthető. A kritikus épp Tvrtko kirúgása kapcsán ment neki Hajdúnak, bár a producernek semmi köze nem volt az ügyhöz.

Hajdút sem kellett azonban félteni, keményen visszaszólt az őt kikezdő megmondóembernek. Emlékeztette, hogy egy régebbi peres ügy miatt több százezer forinttal tartozik neki, majd kijelentette, hogy a pénzt beteg gyerekek megsegítésére fogja felajánlani.

Puzsér erre teljesen kiakadt, és a Facebookon közölte, hogy nem hajlandó fizetni. Vitájuk még most is tart, Hajdú legutóbbi húzása az volt, hogy megfenyegette Puzsért, végrehajtást kezdeményez ellene, ha nem utalja át neki a súlyos összeget.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk hol lesz eső és szélvihar a hétvégén

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Az IMF szerint nem értek célt az Oroszország elleni szankciók

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel