Létrehozva: 2018.05.30.

Országos botránya után Dudást újra itt látták

34 hónapos eltiltás után tért vissza Dudás Miklós. Most már készülhet az Európa-bajnokságra.

Sikerült visszaverekednie magát a magyar válogatottba Dudás Miklósnak. A világbajnok kajakos most térhetett vissza 34 hónapos doppingeltiltásából.

Dudás idén teljes gőzzel készült a szezonra, sikerült is kiharcolnia magának a helyet a válogatottban. Az Európa-bajnokságon a duisburgi világkupaversenyen ezüstérmes Tótka Sándor, Molnár Péter, Dudás Miklós, Kuli István összeállítású kajak négyes indulhat az 500 méteres távon.

A magyar szövetség (MKKSZ) beszámolója szerint Hüttner Csaba szövetségi kapitány a hazai rangsorolón mutatott forma, valamint a két világkupán nyújtott teljesítmény alapján jelölte ki a négy versenyzőt, akik Duisburgban csak kicsivel kaptak ki a tavalyi világbajnok német egységtől.

„Nehéz döntés volt, mert sok jó teljesítményt láttam, a két négyesben kipróbált nyolc versenyző mindegyike kiváló formában van. Az Európa-bajnokság azonban már itt van a nyakunkon, döntenem kellett, és jelenleg posztokra lebontva a legegységesebbnek azt a négyest látom, amelyik vasárnap kiválóan szerepelt a világkupán” – mondta a kapitány.

Dudás mélyről jött vissza, az eltiltása alatt több komoly balhéja is volt, még a párjával is csúnyán összekapott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát