Létrehozva: 2019.01.05.

Drámai vallomás: Öt órán keresztül műtötték az Operettszínház sztárját

Életveszélyes balesetet élt túl a sikeres színésznõ, hat orvos mûtötte!

A korábban a Fame című musicalben játszó, ma operatőrként dolgozó Halápi Katinka halottak napján tartott hazafelé Tapolcára a szüleihez, amikor felborult autójával. Az Operettszínház sztárja a csodával határos módon élte túl a balesetet. Kórházba szállították, ahol súlyos sérüléseket állapítottak meg nála az orvosok.

"A jobb arcom a legsúlyosabb, hármas szintű törést szenvedett, a bal arcom egy ketteset. Mindkét szemgödröm eltört, az arcom egy részét titániumhálóval rögzítették, leszakadt a felső állkapcsom, a fejemen egy 12 centis sérülés ke­letkezett, illetve az orrom is eltört. Hat orvos műtötte meg az arcomat, az eredetileg másfél órás műtét öt órásra sikeredett a súlyos sérülések miatt. Gégemetszést kellett végrehajtani, mert nem tudtak intubálni"

- elevenítette fel Katinka a Borsnak.

A súlyos baleset nemcsak testileg, de lelkileg is megviselte Ka­tinkát, aki esetével szeretne re­ményt adni azok számára, akik hasonlóan brutális balesetet szenvedtek el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ha olcsón akarja megúszni a nagy bevásárlást, ezt feltétlen olvassa el

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában: Feloszlatta a kárpátaljai kényszersorozás elleni tüntetést az ukrán hatóság + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai

SZTÁR

Forró a lista, ők voltak Katalin hercegné pasijai Vilmos előtt