Létrehozva: 2017.10.02.

Könnyes búcsú, drámai bejelentést tett a sztárfocista

A Las Palmas elleni zárt kapus mérkõzés után visszavonulását fontolgatja Gerard Piqué.

Mint arról a %RIOST% is beszámolt, aBarcelona focicsapatának zárt kapuk mögött kellett játszania a Las Palmas elleni bajnokin. Mindezt azért, mert a városban éppen Katalónia függetlenségéről szavaztak, a spanyol rendőrség azonban lecsapott a szavazókra.

Gerard Pique, a katalánok védője könnyek közt beszélt az újságíróknak arról, ha a Spanyol Labdarúgó-szövetség úgy gondolja, hogy szégyent hoz a válogatottra, akkor nem veszi többé fel a spanyol nemzeti csapat mezét.

„A mai mérkőzés volt életem legrosszabb élménye: nézők nélkül kellett játszanunk, azok után, amik a városban történtek.” – nyilatkozta a védő, aki több csapattársával együtt nem akart kiállni a pályára. Állítja, hogy a játékosok véleménye megoszlott, többen nem merték felvállalni álláspontjukat.

Piqué nem csak az ország miniszterelnökét kritizálta, hanem magát a ligát is. Óriási puccsként tekint erre a mérkőzésre, meggyőződése hogy a liga nem adott választási lehetőséget számukra.

„Úgy gondolom, ha mindannyian összefogtunk volna, megmutathattuk volna az ország vezetőinek, hogy többre vagyunk képesek. Ezáltal nem csak magunkért és a szurkolókért, hanem azokért az emberekért is ki kellett volna állnunk, akiket a vasárnapi referendumon levert a spanyol rendőrség.”

A helyi szaklapok brutális intézkedésekről számoltak be. A rendőrök minden szavazóhelyiséget felforgattak, a kitöltött űrlapok egy részét elkobozták, ráadásul még szavazókat is vertek a békés tüntetésen. A katalánok csak szabadságukat akarták kivívni, családosan vonultak az utcákra majd szavazni, de a rendőrség senkire sem volt tekintettel.  Az eddigi beszámolók alapján több mint 700 ember sérült meg a történtek következtében.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát