Létrehozva: 2018.10.23.

Drámai jelenet az utcán, veszélybe került egy babakocsis gyerek

A rendõrség nagy erõkkel keresi a felnõtteket. A gyermekvédelem is vizsgálatot indít.

Vizsgálatot indított a Gorj megyei rendőrség azoknak a szülőknek az ügyében, akik egy Facebookra feltöltött felvétel szerint hajmeresztő módon sétáltatták gyermeküket Romániában.

A közösségi oldalról azóta törölt videón egy autó látható, amelyet a férfi a bal kezével vezet, míg a jobbal egy babakocsit  - benne egy kisfiúval - tol a jármű mellett. A jeleneten közben pedig jól szórakozik az út szélén sétáló anyuka.

A rendőrség szóvivője azt mondta, hogy a felvételek alapján azonosítani próbálják a szülőket és a helyszínt - írja a Maszol. A gyermekvédelmi igazgatóság vezetője közölte, hivatalból kivizsgálják az ügyet, amint a rendőrség azonosította a szülőket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek