Létrehozva: 2018.02.20.

Drámai csavar VV Fanni ügyében, újabb részletekre derült fény

A fiatal nõ holttestét máig nem találják, ez azonban nem feltétlenül utal arra, hogy elõre kitervelt volt a gyilkosság.

Ma van három hónapja, hogy eltűnt VV Fanni. A korábbi hírekből kiderül, hogy már igazából csak a holttestét keresik, az ügynek van gyanúsítottja is, és a rendőrség emberölés miatt nyomoz. Sok részlet azonban még mindig tisztázatlan.

A rejtélyes részleteket boncolgatta legújabb írásában dr. Györei Péter büntetőjogi ügyvéd - írja a Blikk. A VV Fanni-ügy gyanúsítottja a szakember szerint két végzetes hibát is elkövetett, aminek következtében a rendőrök aztán rekordgyorsasággal elkapták őt.

Ezek a súlyos hibák a jogász szerint arra utalnak, hogy a gyilkosság nem volt előre kitervelve, hanem az elkövető hirtelen felindulásból ronthatott Fannira: akár féltékenységtől vezérelve, akár azért, mert Fanni esetleg vissza akart táncolni egy tervezett közös üzlettől, amelyhez a szükséges pénz már ott is volt a lakásban.

A tettes valószínűleg értett a kocsikhoz, ennek ellenére olyan autót kölcsönzött, amelyben volt GPS nyomkövető. Az ügyvéd szerint teljesen életszerűtlen, hogy egy előre eltervelt gyilkossághoz olyan autót használt volna, amelynek a mozgása lekövethető.

Szintén nem vall előre kiterveltségre, hogy egy támadó az áldozatát a karjában tartva, kamerák kereszttüzében távozik a helyszínről: ez inkább kétségbeesett cselekedet.

Fanni holtteste ugyanakkor azért nem kerülhetett elő, mert a tettes később rájöhetett, hogy a GPS adatai lebuktathatják, ezért később valószínűleg valahova továbbvitte áldozatát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

magyarnemzet.hu

Mutatjuk, mennyi idő alatt gyűjtötte össze a Fidesz–KDNP a szükséges aláírásokat

ripost.hu

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz