Létrehozva: 2016.06.06.

Dráma: Holnap újra börtönbe zárhatják Zalatnay Cinit!

Szörnyû nap köszönt kedden az énekesnõre, aki szabadulása után tíz évvel ismét könnyen hûvösre kerülhet!

Folytatólagosan elkövetett csalás miatt áll bíróság elé holnap, és másodfokon jogerős ítélet születhet az ügyében. Akár másfél év börtönre is ítélhetik Zalatnay Cinit, aki kétmillióval tartozik Abonyi Mónika szerint.

Az már biztató, hogy első fokon elmarasztalták, de megérdemelné a börtönt is. Meg kell állítani Cinit!

- fakadt ki a Borsnak az állatvédelmi alapítvány elnöke.

Cini és Mónika 2010-ben, egy tévéműsor felvételén ismerkedett meg, a közös téma, az állatok szeretete aztán szorosabbra fűzte a kapcsolatukat. Zalatnay felajánlotta, hogy kapcsolatai révén segít támogatókat szerezni Mó­nika alapítványának, ehelyett azonban hol autólízingre, hol rezsire, hol a karácsonyi kiadásokra kért kölcsön. Azt ígérte, hogy lánya, Niki közel hetvenmilliós amerikai örökségéből 2011 januárjában rendezi az adósságát. Ám ezt Mónika azóta is hiába várja.

Zalatnay Cini nem tart a börtöntől. Ügyvédje tanácsára ugyanakkor a tárgyalásig nem szeretne nyilatkozni, megvárja az ítéletet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin