Létrehozva: 2019.06.24.

Dráma a nyaraláson, lebénult a magyar focista kislánya

Szörnyû napokon, heteken van túl az Újpest csapatkapitánya.

Rémálommá vált Litauszki Róbert májusi nyaralása. Az Újpest focistája feleségével és kislányával utazott Ciprusra, ott azonban nem várt esemény történt.

"A vakáció végén a kislányom megbetegedett. Először úgy tűnt, hasmenéses-hányásos vírust kapott el, de később felszökött a láza, szegénykémből mintha teljesen kiszállt volna az élet, ezért már ott kórházba került" - mesélte a lilák csapatkapitánya a Blikknek a kezdetekről.

A kis Liáról kiderült, hogy agyvelőgyulladást kapott. Lebénult, beszélni és mozogni sem tudott. Kezelése a hazatérés után folytatódott.

"A budapesti Szent László Kórházban kiderítették az orvosok, hogy rota enkefalitisz vírussal fertőződött, majd ebből következett egy agyvelőgyulladás is. Négy-öt napig szinte élettelenül feküdt, 40 fokos láza volt, nem tudtuk, mi lesz vele."

Az orvosok attól is tartottak, hogy a kislány maradandó sérüléseket szerzett, de mára megnyugodhat a család.

"Nagy örömünkre már kezdi visszanyerni az erejét. A jobb kezével még kicsit ügyetlenebb, a beszéde pedig még nem olyan tiszta, mint előtte, de az orvosok engedélyezték, hogy a jövő héttől újra közösségbe mehessen. Szeptemberben lesz egy MRI-vizsgálat, mégpedig azért, hogy megnézzék, teljesen eltűntek-e a betegség szövődményei."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát