Létrehozva: 2019.02.28.

Vészhelyzet a forgatáson: Palik László súlyos állapotba került

Drámai pillanatokat élt át a stáb az Exatlon forgatásán.

Rosszul lett Palik László az Exatlon Hungary forgatásán. A műsorvezetőt a helyi stáb személyzete kórházba is akarta vinni, ám a tévés ellenállt, nem akarta, hogy miatta álljon a munka. A megoldást végül az infúzió jelentette, ennek segítségével sikerült Palikot olyan állapotba hozni, hogy tovább forgathasson.

A Blikk információi szerint a kimerültség és a családja érkezése miatt érzett izgatottság is közrejátszott abban, hogy Palik az ájulás szélére került.

„Laci falfehéren érkezett a forgatásra, közel állt az ájuláshoz, szinte azonnal eltűnt a sátrában. Sejthető volt, hogy van valami fennforgás, mert a sátrat egy percen belül körbetekerték pokróccal, hogy senki ne lásson be” – mesélte a lap informátora, aki azonnal tudta, hogy nem sztárallűrről van szó. „Egyértelmű volt, hogy valami egészségi probléma adódott, főleg, amikor a csapatorvos és a mentők vitatkozni kezdtek. Utóbbiak ugyanis azonnal kórházba akarták vinni Lacit, aki viszont huszonöt perc múlva a versenyzők között dirigált.”

Kiderült, Palik túlhajtotta magát, kiszáradt, a vérnyomása a kritikus 65-re esett le, s tényleg pillanatok választották el az ájulástól. Persze, ez nem meglepő, mert amellett, hogy szinte mindennap forgat, aktívan sportol is. A műsorvezető az utazás előtt maga mesélte el a Vasárnapi Blikknek, milyen tempót diktál.

„Benne vagyok egy két éve tartó emberkísérletben. Senkinek nem ajánlom, mert nem feltétlenül okos, de két éve kitaláltam, hogy pihenőnap nélkül edzek” – nyilatkozta akkor Palik, és ezt a ritmust állítólag a Dominikai Köztársaság lélegzetelállító tengerpartján is tartja.

Emellett csak gyümölcsöt és zöldséget eszik, amely sokak szerint nem jelent teljes táplálkozást. Ráadásul, mivel a rosszullétekor már tényleg csak napok választották el attól, hogy újra magához ölelhesse a feleségét, Marsi Anikót, illetve fiait, Vilmost és Vincét, az izgatottság is közrejátszhatott abban, hogy a szervezete jelezze: ideje pihenni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin