Létrehozva: 2019.05.25.

Dráma a focivilágban, kibékíthetetlen Harsányi és Horváth ellentéte

1976 óta nem beszéltek egymással, és ezen nem is akarnak változtatni.

A hazai focivilág most épp azon csámcsog, hogy az Újpesti Dózsa egykori válogatott futballistája, az Amerikában élő, de a 70. születésnapjára hazalátogató Horváth József nem hívta meg partijára egykori csapattársát, Harsányi Lászlót.

Harsányi azt nyilatkozta a Borsnak, hogy őt nem zavarja, ha Horváth Vöri nem kíváncsi rá. A 68 éves, U23-as Eb-győztes védő arról is beszélt, hogy szerinte Horváth az életrajzi könyvében meglepő csacskaságokat hordott össze róla.

"Miután 1975 szeptemberében a feleségeinkkel egy zürichi BL-találkozót felhasználva Svájcba disszidáltunk, kaptunk száz frankot az életre. Ám Józsi neje abból egy méregdrága kalapot vásárolt magának, és a férje nem beszélte le erről." Harsányi aláhúzza, akkoriban Vöri jót tett velük, hiszen fél évig egyik Svájcban élő nagybátyja lakásában éltek.

"Kapcsolatunk akkortól hűlt ki, amikor ez Egyesült Államokba mentünk futballozni. Valószínűleg kellemetlenül érinti, hogy őt nem vitte el a Franz Beckenbauert is soraiban tudó New Cosmos világkörüli útra, engem viszont igen. Az amerikai terembajnokságban sem szerzett bajnoki címet, én igen. Nagy pályán remek labdarúgó volt, a teremben azonban nem érvényesült."

Horváth József erről azt mondta, való igaz, hogy 1976 óta nem beszél Harsányival. Az okról a következőt nyilatkozta:

"Amikor az FC Zürichhel próbáltunk mindketten szerződést kötni, nekem több pénzt ígértek a svájciak, és ez nem nyerte el tetszését."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló