Létrehozva: 2017.08.15.

Durva történet: párcserét ajánlottak barátaik a magyar sztárpárnak!

Doszpot Péter felesége a Micsoda nõk! címû mûsorban mesélt a hajmeresztõ ajánlatról.

Elképesztő történetet osztott meg a nézőkkel Doszpot Evelin a FEM3 Micsoda Nők! című műsorában. Doszpot Péter egykori főrendőr felesége egy hajmeresztő ajánlatról számolt be, amit férjével közös barátaik tettek nekik.

"Hosszú évekkel ezelőtt egy nagy társasággal jártunk szórakozni és nyaralni. Mindig csipkelődtünk, hogy majd egyszer párt cserélünk, de nagyon poén szinten. Mígnem egyszer voltunk egy előadáson, ahol belecsöppentem egy beszélgetésfoszlányba" - árulta el Evelin, akit az ezt követő mondat derült égből villámcsapásként ért. 

"Azt kérdezték, hogy miért, azt gondoltad, hogy vicceltünk? Teljesen lefagytam, a fogaskerekek elkezdtek csattogni, megkérdeztem Doszit, hogy figyelj, te azt értetted, amit én?"

Evelint és párját egy nagyon régi baráti pár invitálta meg a párcserés szexre, ám ők gondolkodás nélkül visszautasították az ajánlatot. Elmondása szerint nem lett volna képes az alkalom után a barátai szemébe nézni, hiszen fogalma sem lett volna arról, mit is mondhatna nekik egy ilyen eset után.

Beszélgetőtársai, Várkonyi Andrea, Hevesi Kriszta és Lola is egyetértettek vele abban, hogy jól döntött, amikor elutasította az ajánlatot. 

"Két dolog szokott ilyenkor történni. Vagy nem beszélünk róla, és a baráti pár kikopik mellőlünk, vagy a másik, és két ilyen esettel is találkoztam, amikor keresztben egymásba szeretnek a felek" - mondta el Hevesi Kriszta a műsorban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg