Létrehozva: 2017.03.16.

Doppingbotrány, lebukott a Fradi sportolója

Az Egyesült Államokban élõ sportoló korábban még soha nem adott pozitív mintát. Ha elutasítják a fellebbezését, akkor négy évre eltilthatják.

A Nemzeti Sport információja szerint a tavaly júliusi atlétikai Európa-bajnokságon pozitív doppingmintát produkált a sprinter Pásztor Gábor.

Az újság információját Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője is is megerősítette. Az elsőfokú tárgyaláson már túl is vannak, a sportoló fellebbezett a rá kiszabott négyéves eltiltás ellen. Pásztor egyébként nem kérte a B-próba vizsgálatát, szerinte az egyik táplálékkiegészítője lehetett szennyezett.

A tavalyi Eb-n a kétszáz méteres síkfutásban induló Pásztor Gábor az első körben 21.60-as eredménnyel 22. lett, így nem jutott tovább az elődöntőbe.

„Mivel Pásztor Gábor évek óta életvitelszerűen az Amerikai Egyesült Államokban él, a hazai ellenőrzési rendszer alól kikerült. Emiatt a Magyar Atlétikai Szövetségnek már semmilyen rálátása nem volt arra, a sportoló kivel és hogyan készült a 2016-os Európa-bajnokságra. A doppingellenőrzési rendszer alapja azonban mindenkor a zéró tolerancia elve, ami annyit tesz, hogy minden sportoló saját maga felelős az általa leadott mintáért, a szövetség ehhez tartja magát ebben az ügyben is. Sajnálom, ami Gáborral történt. Elmondása alapján egy szennyezett táplálékkiegészítő miatt kerülhetett ebben a helyzetbe, ami különösen balszerencsés”mondta a Nemzeti Sportnak Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát