Létrehozva: 2016.01.26.

Dopeman: simán lehetek hős vagy politikus!

A rapper a Ripostnak vallott õszintén bírósági ügyérõl. Kifejezetten tanulságosnak tartja, hogy vádat emeltek ellene, miután lerúgta Orbán Viktor hungarocellbõl készült figurájának fejét.

A napokban hirdettek ítéletet Dopeman, azaz Pityinger László perében.  A szókimondó rapper garázdaság vádjával állt a bíróság elé, mert 2013-ban egy tüntetésen belerúgott Orbán Viktor hungarocellből készült szobrának ledöntött, már földön fekvő fejébe. 

Bár csütörtökön felmentették a vád alól, a döntés nem jogerős, a per másodfokon folytatódik. Dopeman a %RIPOST%-nak elárulta, kifejezetten örül neki, hogy a bíróságon kötött ki.

Nagyon tanulságosnak tartom, amin keresztülmentem. Végre megtudtam, hogy milyen emberek között élek valójában!

- jelentette ki a nagyszájú zenész, aki már évekkel ezelőtt bocsánatot kért tettéért.

Elnézést kértem azoktól, akiket érzéseikben bántott volna ez a cselekedet.

Véleményét azonban továbbra is fenntartja.

Szerinte a humor teljesen kiveszett az országból, és ha más rendszerben élnénk, talán sosem kellett volna a bíróság előtt felelnie azért, amit tett. Úgy gondolja, hogy mostanában az emberek egyáltalán nem értik az általa képviselt iróniát és stílust. Õ ugyanis sosem kertel, kerek-perec megmondja a véleményét, akkor is, ha ezzel komoly ellenérzést vált ki másokból.

A jövőre nézve pedig továbbra is nagy tervei vannak!

Még simán lehetek hős vagy politikus!

- jelentette ki nagy magabiztossággal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott