Létrehozva: 2019.05.08.

Döntsd el te, kik lépjenek fel a fesztiválok nagyszínpadjain

Szerda este a Follow the Flow és a KosziJanka koncertjével kezdõdik a Nagy-Szín-Pad!, a VOLT Produkció és a Petõfi Rádió tehetségmutató versenyének 2019-es elõdöntõje. A rajongók is szavazhatnak kedvencünkre.

A közönség az Akvárium Klubban, valamint a Nagy-Szín-Pad! online felületein, live streamen is nézheti kedvenceit, de az M2 Petőfi TV is a helyszínről jelentkezik a 4 este során, izgalmas riportokkal, összeállításokkal színesítve adását. A rajongók az elődöntők napján 20:00-tól 24 órán át szavazhatnak kedvenceikre, de a 10 fős, koncert- és fesztiválszervezőkből, korábbi Nagy-Szín-Pad! résztvevőkből, zenészekből és médiaszakemberekből álló Nagy-Szín-Pad! CREW is értékeli majd a produkciókat.

A május 16-i döntőbe 3 előadó juthat, közülük kerül majd ki a győztes, aki számos rendkívül rangos díj mellett, idén a legnagyobb magyar fesztiválok nagyszínpadain játszhat.

A hatodik Nagy-Szín-Pad!-ban népszerű, a Petőfi Rádió műsoraiban is gyakran szereplő előadók kapnak lehetőséget, hogy az eddiginél jóval nagyobb ismertséghez jussanak. A verseny kizárólag meghívásos alapon működik: résztvevőit száznál is több koncert- és fesztiválszervező, producer, újságíró és zenei szerkesztő ajánlása alapján a szervezők választották ki.

Az idei Nagy-Szín-Pad! első elődöntőjében május 8-án 20:00-tól a Follow the Flow, majd 21:30-tól KosziJanka ad teljes koncertet. Másnap a Nomad és a New Level Empire, pénteken a USEME, valamint a Stolen Beat játszik, míg a szombati, utolsó elődöntőn a USNK és a The Bluebay Foxes bizonyíthatja nagyszínpad-érettségét.

A szavazás

Az elődöntők alatt elsősorban a szakmai zsűri, azaz a Nagy-Szín-Pad! Crew szavazata számít, a közönség, mint 11. zsűritag teheti le a voksát 3 platformon, az aznap fellépő előadókra 20:00-tól másnap 20:00-ig: SMS-ben, Instagramon és a www.nagyszinpad.com-on.
A közönség és a Nagy-Szín-Pad! CREW szavazatainak összesítése adja ki a 3 továbbjutó zenekart, személyüket május 13-án reggel jelentik be a Petőfi Rádióban. Ekkor újraindul a szavazás a 3 döntősre, akikre egészen a döntő végéig lehet szavazni.

A végeredményt már csak a közönség alakítja: az ő voksaikat a szavazás élő adásbeli lezárása után összesítik, és bejelentik a Nagy-Szín-Pad! idei győztesét.

A Nagy-Szín-Pad! Crew 2019-es tagjai

Áron András "Apey", a tavalyi Nagy-Szín-Pad! győztes Apey & the Pea frontembere, Boros Csaba, a Republik együttes frontembere és a Petőfi Rádió műsorvezetője, Lábas Viki, a 2014-es Nagy-Szín-Pad! résztvevő Margaret Island énekesnője, Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál és a STRAND Fesztivál vezetője, a Sziget zenei igazgatója valamint a NAGY-SZÍN-PAD! alapítója, Marsalkó Dávid, a 2014-es Nagy-Szín-Pad! résztvevő Halott Pénz alapítója, frontembere, Medvegy Anikó, az M2 Petőfi TV csatornaigazgatója, Muraközi Péter, a Sziget Szervezőiroda magyar zenei igazgatója, a veszprémi Expresszó Klub vezetője, Patkó Béla Kiki, az EMELET zenekar frontembere, Takács Ákos, a Red Bull marketing menedzsere, Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója

A NAGY-SZÍN-PAD! 2019-ES MENETRENDJE:

05.08. Follow the Flow - KosziJanka              
EVENT: https://www.facebook.com/events/397195290828751/
 
05.09. Nomad - New Level Empire   
EVENT: https://www.facebook.com/events/596376867454840/
 
05.10. Useme - Stolen Beat                 
EVENT: https://www.facebook.com/events/574868493028098/
 
05.11. USNK - The Bluebay Foxes     
EVENT: https://www.facebook.com/events/260954418158922/
 
DÖNTÕ: MÁJUS 16.                   
EVENT: https://www.facebook.com/events/388948898585999/
 
A Nagy-Szín-Pad! győztese bemutatkozhat a Sziget, a Telekom VOLT Fesztivál, a STRAND Fesztivál és a Campus Fesztivál nagyszínpadán, meghívást kap a Petőfi Zenei Díj 2019-es showműsorába, amelynek idén is a STRAND Fesztivál ad otthont, valamint saját, dedikált estét kap az Akvárium Klubban.

Emellett minden döntős zenekar 1-1 millió forintos videóklip támogatásban részesül, és egy valaki vendégzenekari meghívást kap a Budapest Parkba. Ráadásképp az elődöntők összes résztvevője fellép a Sziget, a Telekom VOLT, a STRAND és a Campus Fesztiválon, valamint a MOL Nagyon Balaton eseményein.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Hajdú Péter: Borzasztó helyzetben van Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell

SHOWBIZ

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető