Létrehozva: 2016.08.26.

Döntött a gyámhivatal: Összetört a halálra éheztetett kislány nagymamája!

Az idõs asszonynak csak egy kívánsága volt, miután végignézte másfél éves unokája haláltusáját: legalább a májusban éhen halt Kiara nõvérét láthassa.

Képtelen beletörődni a gyámhatóság döntésébe a májusban éhen halt gyöngyösi kislány nagymamája! Az idős asszonyt hermetikusan elzárták a kis Kiara életben maradt testvérétől, így nem is láthatja a négyéves Kincsőt.

A gyámhatóság azzal indokolta döntését, hogy a nő annak idején végignézte másfél éves unokája halálát, ám állítólag nem tett semmit, hogy megmentse a 3,5 kilósra fogyott gyereket.

"Június 8-án a gyöngyösi gyámhatóságon hivatalosan kértem, hogy szeretném tartani a kapcsolatot az unokámmal, Kincsővel. Már több mint három hónapja nem láthattam, a gyámügy pedig csak hiteget"

"Õrzök egy levelet, amiben az osztályvezető megígérte, hogy augusztus 5-én találkozhatok az unokámmal. Ha ez nem valósul meg, vagy addig nem szüntetik meg az eljárást, a gyámhatóság tízezer forintot fizet nekem. De könyörgöm, nekem nem pénz kell, hanem engedjék meg végre, hogy találkozzam az unokámmal"

- panaszkodott a nagymama, aki már annyival is beérné, ha meglátogathatná a nevelőszüleinél élő kislányt, és néhány órát vele tölthetne.

A nő elmondásából kiderül, a gyöngyösi gyámhatóság nemhogy az általa kitűzött határidőt nem tartotta be, de a magára kiszabott bírságot sem fizette ki.

A portál szerette volna megkérdezni az érintett gyámhivatalt is, ám azt mondták, hogy erről az ügyről nem nyilatkozhatnak. Majd adtak egy  másik telefonszámot, ám a szám nem volt kapcsolható.

A bíróság közben október 21-ig meghosszabbította a szülők, K. Gusztáv és élettársa, J. Médea előzetes letartóztatását. Az apát és az anyát gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit kizárólag kalapemelést és szalutálást érdemel – a történetben szereplő Péter pedig mély megvetést és egy vödör sz*rt

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-