Létrehozva: 2016.11.12.

Lebukott Trump, megbabonázta a szépséges teniszező

A korábbi miniszterelnök fecsegte ki, hogy kit tart a világ legszebb nõjének az üzletemberbõl politikussá váló multimilliárdos.

Donald Trump nyerte meg az amerikai választást, ő lesz az USA negyvenötödik elnöke. Az üzletemberként meggazdagodó politikus három éve Szerbiában járt üzleti körúton, akkor találkozott Ana Ivanoviccsal, aki mély benyomást tett rá.

Minderről Ivica Dacsics mesélt, aki akkoriban volt az ország miniszterelnöke.

„Azt mondta, hogy ő a legszebb nő, akit életében látott. Egyszerűen a legszebb. Negyedórán keresztül csak Ivanovicsról beszélt, azt mondta róla, hogy ő legszebb teniszező, és a legszebb nő a világon.”

Ivanovics (aki 2008-ban megnyerte a Roland Garrost) a nyáron ment feleségül Bastian Schweinsteigerhez, aki jelenleg a Manchester United futballistája. Ivanovics közös képet is készített Trumppal, ezt írta a kép mellé.

Találkozó a főnökkel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség