Létrehozva: 2017.11.08.

Megölhették a népszerű magyar humorista édesapját

Dolák-Saly Róbert 12 éves volt, amikor rejtélyes körülmények közt meghalt apukája.

A humorista akkor egyik pillanatról a másikra felnőtt lett. Dolák-Saly Róbert azt gyanítja, politikai okok vezethettek a tragédiához, és azt sem zárja ki, hogy apja – a hivatalos verzió ellenére – nem önkezével vetett véget életének. 1967. február 12-ről 13-ra virradó éjszaka hatalmas törést jelentett Dolák-Saly Róbertnek.

„Polihisztor volt, hihetetlen sok mindenhez értett, annyi mindennel foglalkozott, hogy csak kapkodtam a fejem. Ám amikor a valódi párbeszédek kezdődtek volna, akkor eltűnt az életemből - mesélt élete drámájáról a Story4 TV ArcKép című műsorában Dolák-Saly, írta meg a Blikk. – Egy éjszaka alatt nőttem fel, 1967. február 12-ről 13-ra virradó éjszaka. Anyám nem tudta kezelni ezt a helyzetet, de nem haragszom rá. Egy horrorisztikus sikolyra ébredtem, két rendőr állt az ajtóban. Én voltam, aki simogattam a fejét 12 évesen.”

A művész édesapját egy vonat gázolta halálra, szerinte nem véletlenül.

Valószínűnek tartom, hogy valami politikai történet kapcsán történhetett meg, hogy a vonat elé került – mondta Dolák-Saly Róbert, aki akkor sem kertelt, amikor Kadarkai Endre riporter megkérdezte, megölhették-e. - Feltételezem, de nem mentem utána. Sokáig nem is mertem foglalkozni ezzel. Rendőrök kísértek mindenhova, a temetéstől kezdve. Amikor anyám kórházban volt, oda is jöttek, ez nem lehetett véletlen, rémisztő történetsorozat volt. Kikértem információkat a történeti hivatalból. Érdekes, rólam találtam, hogy engem figyeltek, de róla nem. Õ annak a rendszernek ellensége volt, anyám, amikor megtörtént a dolog, folyamatosan kommunikálta, hogy apám nem volt hajlandó valamire… Minden, amit mondott, számomra irányadó volt, és szerettem volna bizonyítani. Sok mindent viszont nem tudtam megkérdezni, nem volt iránymutatás – vallotta be a humorista. – Sok mindent magamtól tanultam, anyám segített, de nem tudta ugyanazt a funkciót ellátni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

mandiner.hu

Poénosan akart visszavágni Karácsony Gergely, így sikerült (VIDEÓ)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár